Afrika mind a mai napig képtelen levetkőzni gyarmati örökségét, és néhány szerencsés ország kivételével nem tud stabil és fejlődő pályára állni. Az évszázados –gyakran még régebbi– törzsi viszálykodást, társadalmi feszültségeket csak súlyosbítja a gazdasági és politikai instabilitás.  A fekete kontinens államalakulatai sorra kénytelenek elszenvedni kegyetlen diktatúrák vagy anarchista (fél)katonai szervezetek sanyargatását s ennek következményeként különböző helyi háborúk sokasága szegélyezi az elmúlt bő fél évszázadot. Talán ez utóbbi a leginkább megrendítő, hiszen nem tud egy ország elég szegény lenni ahhoz, hogy ne találjon módot a fegyverkezésre.  Mindannyiunk számára ismerősek lehetnek a különböző törzsi milíciák kegyetlenkedései, amelyeket gyakran hivatalos kormányok is elnéznek. Ezeket sokszor kendőzetlenül továbbítja felénk a média, különböző híradásokon keresztül, de nem egy fotókiállításon találkozhattunk már megrázó képekkel, amelyek gyerekkatonákat, végtagvesztéses, csont sovány vagy éppen menekülttáborokban összezsúfolódott embereket ábrázolnak.  Természetesen a filmgyártók sem maradtak adósak az Afrikában játszódó történetekkel, az elmúlt évtized filmcímei közül bizonyára sok ismerősen cseng majd:  A sólyom végveszélyben (2001), A Nap könnyei (2003), Hotel Ruanda (2004), Április Ruandában (2005), Az utolsó skót király (2006), Véres gyémánt (2006) és a legújabb a sorban a Gépfegyveres prédikátor (2011).  A történet Szudánban játszódik, ezért egy rövid kitekintőt szükségesnek tartok a háttér megértéséhez.  

   Szudánról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy hasonlóan a legtöbb afrikai országhoz, függetlenedve korábbi gyarmattartóitól, képtelen volt elindulni az önálló, békés fejlődés útján.  Az országban már egy évvel a függetlenség kivívása előtt megindult a polgárháború, amely két nagy hullámban közel  ötven évig tombolt (1955-1972, ill. 1983-2005). A terület alapvetően két nagy egységre tagozódik: Észak-Szudánra, amely muzulmán vallású, s korábban Egyiptomi közigazgatás alatt állt, illetve Dél-Szudánra mely keresztény és alapvetően autonóm egységként kívánt kiválni a brit ellenőrzés alól. A déli olajmezők felfedezése csak tovább súlyosbította helyzetet, lehetetlenné téve a polgárháború befejezését. A konfliktussorozat igen összetett és bonyolult, vallási, gazdasági és különböző törzsi ellentétek sorakoztak hátterében. Az eredmény viszonyt sajnos magáért beszél; a filmből is kiderül micsoda szegénység és nyomor maradt hátra. A 21. század elején is több ezren kénytelenek középkori körülmények között, állandó rettegésben élni. Két szembenálló oldal és vezetői határozzák meg a háttértörténetet: John Garang ezredes (Fana Mokoena) katonái (Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg – SPLA) illetve Joseph Kony ugandai terroristavezér és milíciája (LRA).

   A film kezdő képsorai is egy LRA rajtaütés borzalmait tárja elénk és a megrázó jelenetek itt még nem érnek véget. Láthatjuk hogyan hal meg egy kutyája után szaladó kisfiú gyalogsági akna által, hogyan végeznek több tucat gyerekkel az LRA harcosai, egyszerű gödrökbe hányva a maradványokat, vagy hogyan is kénytelen orvlövészpárbajt vívni főhősünk egy mindössze 10-12 év körüli fiúval. Borzalmas és sokszor gyomorforgató részek azonban minden ilyen mozi sajátjai, elég csak a fentebb már említett filmekre gondolni. Jelen alkotásnál a rendező pedig fokozottan kényszerült a brutalitás ilyen közvetlen bemutatására, hiszen igaz történet alapján kellett elkészíteni a forgatókönyvet (Jason Keller). A gépfegyveres prédikátor (Géppisztolyos prédikátor néven is fut – eredeti cím: Machine Gun Preacher) ugyanis Sam Childers misszióját mutatja be. Marc Forster rendező (Szörnyek keringője, Én, Pán Péter, A Quantum csendje) pedig komolyan megizzadhatott, hogyan vigye filmre és sűrítse be Childers nem mindennapi életét alig két órába. A feladat ugyan sikerült, de a filmet végignézve azt kell mondjam, csak részben. Nézzük tehát sorjában, először a történetet. (Spoiler miatt a következő bekezdés kihagyható)

   Az afrikai szín után rögtön a tengerentúl találjuk magunkat, azonban itt sem a megtestesült „Amerikai álom” bemutatása következik. A kezdő képsorok is a börtönből frissen kiszabadult főhősünk(Sam Childers)  hazatérését dolgozzák fel. Első dolga, hogy még a hazafelé úton letudjon egy gyors autós jelenetet, aztán pedig hazaérkezve a sörmentes hűtőnél csak felesége megváltozott életfelfogásán lepődik meg jobban. Tudniillik, a korábbi rúdtáncos hölgyemény (Lynn Childers) megtért és inkább templomba hordja kislányát mint sztriptíz bárokba. Sam ezt nehezen képes elfogadni, jönnek a szokásos lecsúszott bűnözői klisék, anyagozás, fegyveres rablás, magányos motorozás és a régi haver (Donnie) felkeresése, eközben a felesége és a kislánya kitartóan próbálja rávenni a megtérésre elveszett hősünket.  Így telnek-múlnak a napok, hetek, mígnem egy balul sikerült –belőve– kocsikázás végén megkéseli a rájuk támadó enyhén kattant stoppost. Itt jön a felismerés, változtatni kell!  Hősünk jellemfejlődése megkezdődik: elmegy családjával az istentiszteletre, majd következik a megtérés. Ekkor már joggal várhatja a néző, hogy induljon be már a sztori. Szinte reménytelennek látszik a helyzet, hogy valaha is rátérünk a lényegre. Addig még túl kell esnünk egy hurrikánon és az ennek apropóján megalapított építési vállalkozáson. Childers első jócselekedet gyanánt a lecsúszott társadalmi réteg számára emel istentiszteletre alkalmas helyet, ahol prédikátor nem lévén ő maga válik a hívek pásztorává. Itt körbenézve aztán valóban kevés az olyan ember, akit bárki jó szívvel is beengedne a lakásába. Aztán hirtelen a semmiből következik Afrika, illetve az ötlet, hogy segít a sanyarú sorsú afrikai gyerekeknek. Childers komoly viszontagságok árán kis menedéket hoz létre a háborús övezet kellős közepén dél-szudáni katonák segítségével. Hiába támadják meg és rombolják le a tábort LRA fegyveresek, hősünk felveszi a kesztyűt és gerillaharcot indít az ellenség visszaszorítására. Ezzel azonban nem oldódik meg a legfőbb problémája, hiszen tovább kell működtetnie az árvaházat.  Sam Childers tehát egyszerre kényszerül harcolni Afrikában fegyverrel és ásóval kis kolóniája fennmaradásáért, míg odahaza mikrofonnal és drámai fényképekkel az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtéséért.  Ez utóbbi a nehezebb feladat, az idő előrehaladtával pedig egyre nehezebb. Elfogynak az adakozók, ez pedig oda vezet, hogy korábbi puska gyűjteményén és motorján kívül új építőipari cégét is kénytelen eladni. Itt álljunk meg egy pillanatra! A film ezen része olyan magas labda, amit valamiért Forster rendező nem üt le. Ekkor érezzük legjobban hiányát a lélektani és motivációs világ bemutatásának. Az afrikai misszió megindulásának hátterét korábban szintén nem tisztázták elégséges módon, azt azonban még ellensúlyozni tudta a történet drámaiságával, itt a filmnek már olyan pontján járunk, ahol valamit feltétlen tennie kellene a rendezőnek. De nem történik semmi, Childers pakol és repül vissza Afrikába. Ott mindenki nagyon örül neki, mint megmentőjüknek. Főleg azért mert láthatjuk, hogy korábbi hősük, John Garang tragikus helikopterbalesetben elhunyt. Sam Childers viszont teljesen eltávolodik szeretteitől, és Donnie barátjától is, akit korábban családja körébe fogadott, hogy az könnyebben megszabaduljon kábítószer-függőségétől. A nézők itt sem kapnak elég betekintést a főhős spirituális drámájába –néha kétséges, hogy van-e ilyen egyáltalán. Az amerikai szín ekkor végleg elveszti jelentőségét, nemcsak Childers, hanem a történetvezetés szempontjából is. Donnie halála is csak epizód marad. Sajnos igaz ez az összes színész játékára is a filmben. Persze tudjuk, egy életrajzi ihletésű film esetében gyakran a mellékszereplők nem elég kidolgozottak és elvesznek. Na de ennyire? A filmben feltűnt karakterek közül a Souleymane Sy Savane által alakított SPLA katona (Deng) talán a legszimpatikusabb, róla érdemesebb lett volna némi információt csöpögtetni, főleg annak tudatában, hogy családját az LRA gyilkolta meg. Ismét az a fránya lélektan. Többet ne várjunk másokról sem, Michelle Monagha (Lynn) ügyes, ha kell határozott anyatigris, ha kell szexi, de semmi több.  Madeline Carroll (Page) azon kívül, hogy van egy vitája az apjával limuzin bérlés ügyben, szójátékokat szeret csak játszani. Mindenesetre jó, hogy ott van a filmben, legalább tudjuk, hogy telik az idő, mivel az afrikai gyerekek valami rejtélyes okból kifolyólag nem nagyon öregednek. Childers lánya (is!) bőven több kidolgozást érdemelt volna, hiszen apja nagyon szereti őt és fontos szerepet tölt be életében –elég ha csak a videokamerás jelenetre gondolunk.  Lett volna tehát alap az „idegőrlő választási kényszer” helyzetének kimunkálására.  Michael Shannon (Donnie) pedig szerepelhetett volna többet, szerethető alakítás az övé. A végére tartogattam Gerard Butlert, mert ő viszont nagyot játszik. Tökéletes szerep ez számára, szinte lubickol benne és végig hiteles marad. Megjelenése és játéka végig dominál. Maradt azért még valami Leonidász fizikumából.

   Összegzésként elmondható, hogy komoly hibákat nem lehet felróni a filmnek. A hangulat rendben van, a vér, a verejték, a por, a robbanások mind-mind reálisak és hihetőek. Az emberi tragédiák képesek együttérzésre bírni a nézőt. A munka profi, ám sajnos a végeredmény megreked a dráma és az akciófilm között, valahol félúton. A pozitív kezdeti lendület, – amit bizony a kicsit suta címválasztás dacára is képes a film hozni, – sajnos egy-másfél óra után alábbhagy, és nem tud ismét felpörögni. A végén pedig hiába a sok robbanás és izgalmas rajtaütések sorozata, nem ez kellene, hanem a drámai vonal alaposabb kidolgozása. Ez utóbbi a mellékszereplők karakteresebbé tételével és jellemük jobb kimunkálásával fokozható is lett volna. Mindezek ellenére az alkotás bőven megtekintésre javasolt kategória. Számunkra egy ilyen film csak pozitív tanulságokkal szolgálhat, ami ráadásul igen aktuális kérdésekkel foglalkozik. Megfogalmazódnak bizony komoly erkölcsi kérdések is a történtek kapcsán, nemcsak az afrikai oldalról, hanem Childers munkásságáról is (aki fogékony rá, elolvashatja könyvét, amely Another Man's War: The True Story of One Man's Battle to Save Children in the Sudan címmel itthon is megvásárolható). Aki teheti, nézze meg tehát, gondolkodjon el, mi is zajlik eközben Afrikában és miért nem tud rendeződi a fekete kontinens sorsa.

   Zárásképp még egy kis adalék. Szóba került az aktualitás kérdése. Bizony a film elkészítésének és bemutatásának időzítése igen felfokozott nemzetközi hangulatban történt. Dél-Szudán függetlenedése 2011 nyarán következett be. A filmben előkerülő brutális ugandai terroristavezér, Kony ellen indított nemzetközi hajtóvadászatba október folyamán az Egyesült Államok is bekapcsolódott egy százfős műveleti egységgel. Sajnos a magyarországi bemutató is szolgált afrikai összefonódással, a cikk írásakor hozták haza azt a két magyar turistát, akiket Etiópiában gyilkoltak meg, különös kegyetlenséggel.  

Értékelés

10 / 7,5

IMDB: 10 / 6,5