A Kegyetlen játékok filmzenéjének posztolásakor kedvet kaptam hozzá, hogy a vonatkozó kritikát is megírjam. Most mégsem ez van soron, hiszen minden a Veszedelmes viszonyokkal kezdődött...

Vagy mégsem. Stephen Frears filmje a sokadik feldolgozása Choderlos de Laclos azonos című regényének, de méltán a leghíresebb. Egy őszinte, cselszövésekkel, hódításokkal, manipulációkkal és szövevényes testi-lelki kapcsolatokkal  fűszerezett történet tárul elénk, mely több mint kétszáz év elteltével se veszített aktualitásából.

A történet:

A 18. század Franciaországában járunk, gondosan megformált, arisztokratikus környezetben. Vicomte de Valmontot (John Malkovich) legalább olyan elánnal öltöztetik és sminkelik szolgálói, mint az éppen hozzá érkező Marquise de Merteuilt (Glenn Close). Különös viszony az övék. Az egykori szeretők sportot űznek abból, hogy az embereket eszközként használják fel saját maguk szórakoztatására. Számukra mindenki csak báb, örömüket lelik mások életében irányításában és tönkretételében. A film alappillére egy fogadás, melyet a márkinő ajánlott Valmontnak. A feladat: Csábítsa el a szilárd erkölcséről híres, gyönyörű Madame de Tourvelt (Michelle Pfeiffer). Valmont tervei egy ideig jól haladnak, de egy körülménnyel ő maga sem számolt: szerelmes lett és ez mindent megváltoztat...

Vádpontok:

A forgatókönyv hibájának tudom be, hogy Valmont és Madame de Tourvel között nem volt elég kidolgozott a kapcsolat, egyszerűen hiteltelen a szerelmük. Ugyanez a helyzet Cécilével is, a jól nevelt fiatal lány "csettintésre" szajhává válása nem reális, mégha a lány oly naiv és tapasztalatlan is, mint Cécile. Valmont átlényegülése is túl gyorsan megy végbe, néhány jelenetnél nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy épp csak manipulálja-e Madame de Tourvelt vagy már a valós érzéseit adja tudtára. A történet szinte kiáltott volna a drámai befejezésért, ezt mégsem sikerült elérni, a márkinő kirohanása kissé giccsesre sikerült a lezárás pedig laposra.

Erények:

A film remek adaptációja a regényének, mivel tiszteletben tartja azt, az eredetihez való következetes ragaszkodással és az episztoláris formulákkal (a levelezéssel feltáruló történetvezetést követi). Remek színészi alakításokat láthatunk, John Malkovich egyszerűen felülmúlhatlan. Olyan jól hozza Valmont szerepét, mintha Choderlos de Laclos kifejezetten az ő számára formálta volna a karaktert. Malkovich nem tartozik a kifejezetten jóképű férfiak körébe a késpenge élességű szájával és halszemeivel, sőt Valmont karakterének sincs túl sok pozitív tulajdonsága amivel ezt kompenzálhatná. Sajátos sármja érdekes módon mégis ellenállhatatlanná teszi a nők számára.  Jogosan tehető fel a kérdést az 1989-es Oscar-gála kapcsán, hogy John Malkovich miért nem szerepelt a jelöltek között. Folytatva a gondolatmenetet, érdekes lenne az akkor Oscar-nyertes Dustin Hoffman (Esőember) és John Malkovich összehasonlítása. Vitatkozni azonban mégsem érdemes róla, hogy melyikük érdemelte volna meg a díjat, ugyanis mindketten. Ez már nem is számít, az Oscar Hoffmané, de kitartok azon álláspontom mellett, hogy Malkovich egy jelölést mindenképp megérdemelt volna. Persze a filmben nem csak John Malkovich szerepelt, a hideg és számító márkinőt Glenn Close tökéletesen formálja meg, egy pillanatra se zökken ki szerepéből. Michelle Pfeiffer gyönyörű és tisztának hat Madame de Tourvel szerepében, Uma Thurman jó választás volt a szende naiv Cécile de Volanges szerepére és Kenau Reeves-nek is lehetősége volt a bemutatkozásra. A színészi játékon túlmenően a film igazán nagy erénye a helyszínekben, díszletekben és kosztümökben rejlik, melyek valódi időutazásra invitálnak minket a 18. századi "rizsporos" Franciaországba. George Frenton filmzenéje kiváló kíséretül szolgál a magával ragadó látványvilághoz.

Ítélet:                   8,0 / 10

IMDB:                   7,7 / 10
Rotten Tomatoes:  9,3 / 10