A kegyetlen játékok Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regényének modern köntösbe bújtatott adaptációja.  Nem más, mint egy amcsi tinifilmnek álcázott, okosan felépített, a korhoz kellőképp alkalmazkodó adaptáció, remek zenékkel és színészi játékokkal. Kegyetlen, ugyanakkor rendkívül pimasz és vonzó.

A történet:

A helyszín New York, valamikor a 90'-es években. Sebastian Valmont (Ryan Pillippe) és Kathryn Mertuil (Sarah Michelle Gellar) mostohatestvérek, akik a szülői gondviseléstől és kontrolltól távol űzik kegyetlen játékaikat.  Az anyagi függetlenség, hírnév és befolyás mámorát élvező tinédzserek a saját szórakoztatásukra manipulálnak, használnak ki és tesznek tönkre másokat a megbánás legkisebb jele nélkül. Kathryn legújabb terve, hogy elindítsa Cecile-t (Selma Blair) a romlottság útján, hogy így álljon bosszút volt barátján, aki a butuska lányért ejtette őt. Kathryn Sebastianra bízná a lány erkölcseinek lerombolását, ő viszont túl könnyűnek és rangon alulinak találja a feladatot. Egyébként is rálelt már az új játékszerére Annette Hargrove (Reese Witherspoon) személyében, aki az erény mintaképe és nem mellesleg az iskola leendő igazgatójának lánya. Kathyrn szerint ez még Valmontnak is túl nagy falat, így fogadást kötnek: ha nem tudja lefektetni Annettet az iskolakezdés előtt, Kathryn megkapja Sebastian féltve őrzött Jaguárját. Viszont ha nyer, a mostohahúga készséggel felkínálja magát neki. Ez a fogadás azonban mindent megváltoztat. Sebastian kénytelen ráeszmélni, hogy ő is csak báb ezen a kegyetlen játéktéren...

Amikor először láttam a Kegyetlen játékokat és a főcímnél meghallottam Brian Molko hangját, amint az Every You, Every Me-t énekli, tudtam, hogy szeretni fogom ezt a filmet (már csak a tracklist miatt is). Cecile Caldwell túljátszott szerepe ugyan már az elején elbizonytalanított és tartottam tőle, hogy mezei tinidrámává bagatelizálják Choderlos de Laclos alapötletét. Ez azonban szerencsére nem következett be, de álljunk meg egy pillanatra a hibáknál.

Vádpontok:

Cecile az a személy a kegyetlen játékokban, mint Jar Jar a Baljós Árnyakban. Persze ennyire azért nem rossz a helyzet, de tényleg idegesítő. Cécile de Volanges karakterét a végtelenségig naivnak és befolyásolhatónak írta le Choderlos de Laclos és ezt Stephen Frears is hűen tükrözi vissza a 88-as adaptációban. A kegyetlen játékok rendezője, Roger Kumble viszont valamiért úgy érezte az irracionalitásig kell butítani Cecile-t. Ez a lány a világon semmiről nem tud semmit, mindent elhisz és persze hiába vonzó nő, még soha nem is csókolózott senkivel. Minden gesztusa olyan, mint egy tízéves gyereké. Szóval a karakter nagyon eltúlzott, ez a leghangsúlyosabb tinifilmes elem. Egy másik negatívum a hírnév fő motivációként való beállítása. Choderlos de Laclos 18. századi Franciaországában ez hihető volt: Vicomténak és a márkinőnek lételemét képezte az arisztokratikus környezet és társadalmi megbecsültség. Na de a 90'es évek amerikájában, tinédzserek között? Szóval a motivációt talán lehetett volna még árnyalni, főleg, hogy Kumble sok más gyengepontot nem hagyott a film ellen ágálók számára.

Erények:

A film legmegkapóbb eleme maga a stílus. Pimasz, szexi és fiatalos. Pont, mint Kathryn és Sebastian. Az amerikai filmeknél általánosan megfigyelhető jelenség, hogy jóval idősebb színészek alakítanak gimnazistákat. Itt szerencsére nem látunk nagyon durva túlzásokat, Ryan Phillippe (Sebastian) 24 éves volt a forgatáskor, Sarah Michelle Gellar (Kathryn) 21, Reese Witherspoon (Annette) 22. Bár azt kifejtettem már, hogy Cecile szerepével nem voltam kibékülve, ez elsősorban karakterrajz hibája, nem Selma Blairé. Ezen túlmenően a színészi játék rendben volt, bár azért más ligában játszanak, mint a 88-as adaptáció "vén rókái". Nekem ugyan Valmont nevéről mindig John Malkovich fog eszembe jutni, de Ryan Phillippe kétségtelenül jól hozza a szerepet. Megjegyezném, hogy bár Malkovich gúnyos tekintete és alattomos stílusa utánozhatatlan, de Phillippe átlényegülése sokkal hitelesebb volt (bár a forgatókönyv miatt erre lehetőséget adódott), valamint Sebastian és Annetta között is megvolt az a szikra, ami Malkovich és Michelle Pfeiffer között hiányzott. Witherspoon és Phillippe közös jelenetei közül az egyik legjobb volt, amikor Annette bizonytalanul kigombolta a ruháját, ezzel fogadván bizalmába Sebastiant, aki fellángoló lelkiismerete miatt elszörnyed saját magától és elviharzik. A legkiemelkedőbb alakítás természetesen Sarah Michelle Gellaré. Kegyetlen és számító, de mégis ellenállhatatlanná teszi agyafúrtsága és vonzó külseje. Kifejezetten jól álltak neki a flegma fintorok is, amiket rendszerint Cecile váltott ki belőle. Dicséretes, hogy Roger Kumble meztelenség alkalmazása nélkül is olyan erotikus légkört tudott teremteni, ami sok filmből hiányzik, persze valószínűleg ez inkább Sarah Michelle Gellar érdeme. A film bővelkedik a túlfűtött jelenetekben, a Selma Blair-Sarah Michelle Gellar féle csókjelenet az az MTV Movie Awards 'Legjobb csók' díját érdemelte ki. A zenék valóságos "nézőcsapdák", a zeneszerző (Edward Shearmur) által megadott alaphangulat ot olyan zenekarok egészítették ki, mint a Placebo és a The Verve. A zenékről korábban is volt már szó, lásd: fimzenék rovat. A ruhák és kiegészítők nagyon ízlésesek is divatosak voltak, mint ahogy filmdivatos barátaink is észrevették.  

Sokan tekintenek etalonként a Stephen Frears-féle filmre, azt hangsúlyozva, hogy ez egy tinik számára készült lebutított verzió. Nem értek velük egyet, mindkettőnek megvannak az erényei és hátrányai. A Veszedelmes viszonyok a regényhez hű adaptációban, jelmezekben, díszletben és színészi alakításokban erős, a befejezésben és Valmont átlényegülésében azonban gyenge, a történetvezetés pedig helyenként vonatott volt. A kegyetlen játékoknak pörgős vágásokkal és remek zenékkel szórakoztat, üresjáratok nélkül. Más a célközönsége, mint a Veszedelmes viszonyoknak, így sokkal pörgősebb, fiatalosabb, energikusabb lett és a befejezés is kellőképp drámaira sikerült, amit viszont hiányoltam a Veszedelmes viszonyokból.

Az egyik leggyakrabban felemlegetett vád, hogy a párbeszédek és intrikák nem voltak olyan kidolgozottak, mint a Veszedelmes viszonyokban, én azonban a Kumble védelmére kelek. Frears filmjének Valmontja és Madame de Mertuilja a negyven év körüliek és bár szörnyen gazdagok, nem túl vonzóak a külsejüket és személyiségüket tekintve. A kegyetlen játékok Sebastianjának és Kathrynjének egészen más eszköztár állt a rendelkezésére. Ők nem csak gazdagok voltak, hanem fiatalok és vonzók is, ráadásul nem a 18. században éltek, hanem egy olyan korban, ami sokkal lazábban kezeli a szexualitást. Ezeket figyelembe véve kár lett volna ráerőlteti a Choderlos de Laclos-féle érett, kifinomult dialógusokat. A 90'-es évek New Yorkjában elég nevetségesen hatottak volna a tinik szájába adva. Arról nem is beszélve, hogy akkor valószínűleg lemondhattak volna a pörgős cselekményről és "könnyebben emészthetőség"-ről, ami nyilvánvalóan a fő célok között szerepelt.

A kegyetlen játékok egy amcsi tinifilmnek álcázott, okosan felépített, a korhoz kellőképp alkalmazkodó adaptáció, remek zenékkel és színészi játékokkal. Kegyetlen, ugyanakkor rendkívül pimasz és vonzó.

Ítélet:           10 / 7,5 

IMDB:            10 / 6,8
Tomatometer: 10 / 4,8